2013. január 27., vasárnap

40. fejezet ~ Neked szól


Sziasztok!
Meg is érkeztem, jelentem ismét késés nélkül!:) Ismét szép kerek szám a fejezet, hisz a 40. már. Annyira örülök, hogy ennyien olvastok és el tudtam jutni idáig. nagyon szeretlek titeket!♥
Az előző fejezet hozzászólásaira válaszoltam, így nem is maradt nagyon hátra semmi. Talán csak annyit jegyeznék meg, hogy örülnék sok-sok kominak.
Kellemes olvasást.
Bonie♥

/Jane/

Pislogva kinyitottam a szemem a kényelmes ágyamban és csak azon járt az eszem, hogy mi is történt tegnap. Miért tettük? Nem gondoltunk bele komolyan, csak elragadott a hév minket. Ezzel a lendülettel meg is fordultam a takaró alatt és láttam, hogy a nap besüt az ablakon. Nagy nehezen feltápászkodtam az ágyból, aztán lesétáltam a lépcsőn a konyhába. Ösztönösen a faliórára pillantottam, amely már tíz órát mutatott. Elkerekedett szemmel futottam anyu elé.
-          Már ennyi az idő?! Anya Eric hol van? Már vagy fél órája a hangpróbán kellene lennie! – magyaráztam idegesen hadarva. Anya közben összehúzta a szemöldökét, majd mikor megértette, mit is akarok ezzel elmosolyodott.
-           Nyugalom Jane. Eric már elment, csak nem akart felébreszteni, a hangpróbára nem kell menned. – közben töltött nekem gyümölcslevet és a kezembe nyomta – Lassan készülj el azért a koncertre.
Most komolyan? Ezzel a gondolattal huppantam le a székre, a kezemben lévő pohárba kortyoltam és gyorsan megreggeliztem. Utána rögtön elmentem lezuhanyozni, majd felöltöztem valami könnyű, az utazáshoz is kényelmes ruhába. Cipőnek pedig a kényelmes fehér tornacipőmet választottam, a hajamat pedig copfba kötöttem. Összepakoltam kicsit, hogy ne délután indulás előtt kelljen kapkodnom. Ezek után pedig már hívtam is egy taxit, mert eléggé elszaladt az idő.

Még a koncert előtt odaértem a térre, már gyülekezett jó pár rajongó. Mind szerettek volna ez első sorban lenni és hallgatni az új dalokat, amire személy szerint már én is kíváncsi voltam. Egyenesen a színpadhoz siettem, ahol Tomas meglátott és beengedett mögé. Pár fürkésző tekintett és leesett áll kísérte lépteim a közönségből. Eric épp egy flakon vízzel a kezében állt elgondolkozva, észre sem vett, csak amikor már mellette voltam.
-          Felébredtél látom. – vigyorgott, de látszott azért kicsit izgatott is a koncertje miatt.
-          Igen! De miért nem szóltál reggel? – kezdtem ezzel, de elmosolyodtam.
-          Nem akartalak felkelteni korán, a hangpróba amúgy sem fontos. – tette le az üveget a korlát szélére.
-          Értem, hát köszönöm. – mondtam, majd belegondoltam a délutáni utazásba – Összepakoltál már tegnap?
-          Még nem teljesen, de ha visszaértünk hozzátok pár ruhát még elteszek, aztán nyomás a reptérre. – mosolygott kicsit csalódottan, mintha még nem akarna haza menni.
Ekkor azonban a hátam mögül egy "kezdés" kiáltást hallottam. Mutattam Ericnek, hogy kimegyek a helyemre, ő pedig mosolyogva bólintott, majd el is indult fel a színpadra. Gyors lépésekkel kiléptem az elkerített hátsó rész mögül, a pillantások pedig ismételten rám szegeződtek. Beálltam az első sor széléhez, mögöttem pedig sugdolózást hallottam, valamint egy-két mondatfoszlányt. "Ki ez a lány, hogy csak úgy ki-be járkál a backstage-be?" "Biztos valakinek a rokona, vagy…" "Barátnő?"
Az összeset elengedtem a fülem mellett, mert igazából senki sem tudhatja, ki vagyok, valamint miért vagyok itt. A koncert megkezdődött és Alexék energikus belépője után megjelent a színpad közepén az énekes is. A Hotter Than Fire-el nyitottak, ami igazán beindította a hangulatot így tizenegy óra felé. Az ismerős dallamra mindenki kiabálni, énekelni és ugrálni kezdett. Én hátra nézve vigyorogtam és kattogattam a fényképezőmmel. Hol a közönséget kaptam le, hol pedig a színpadot a rajta lévő emberekkel. Eszméletlen show volt, a tánc is tökéletes volt, ebben még Eric is táncolt. Aztán lassan elhalkult a zene, Eric ekkor üdvözölte a rajongót, majd már be is jelentette a következő számot.
-          Tudjátok nemrég sok időt töltöttem a stúdióban és új dalokon dolgoztam. Most ti hallhatjátok ezeket először. – ért fülig nem csak az ő szája, hanem az összes rajongóé is. Köztük az enyém is, mivel már én is kíváncsi voltam.
Ezt követően szinte rögtön elindult egy lassabb, fülbemászó dallam. Mindenki vigyorogva figyelte mikor kezd bele a dalba az énekes. Nekem innen már ismerős volt, hisz a repülőn megmutatta ezt a számot, így vigyorogva próbáltam felidézni a szöveget. A szám egyes részeinél, elfogott egy fura érzés, mintha valaki engem figyelne. De inkább figyeltem a színpadot, a harmadik refrénnél, pedig már tudtam a szöveget és énekeltem a többiekkel. Látszott, hogy ez a dal mindenkinek elnyeri a tetszését, szóval egy pipa. Eric a következőt így konferálta fel.
-          Ezt a dalt úgy érzem valakihez címeztem és remélem rájön majd, ha eljön az ideje. – beszélt rejtélyekben, senki sem értette, ezért nagy morajlás lett belőle. Én is kíváncsian néztem, hisz ezt a dalt nem mutatta meg.
Elindult a zene, én pedig behunyt szemmel hallgattam az elejét. Egészen addig nem sejtettem, ki figyelhet, amikor hirtelen szembetaláltam magam Eric mélybarna szempárjával. Egyszerűen lebénultam és meredtem rá, ő pedig énekelte az elő pár sort, amit láthatóan nekem címezett.  
"Feels like I’m caught in a time, yeah where showing love is a crime" vízhangzott a fejemben. 
Aztán ő folytatta én pedig még mindig figyeltem.  
"I put my heart on the line, yeah, for love, for love I know I’m brave enough to try".
 A dal egyszerűen máris belopta magát a szívembe és mosolyogtam egyet, aztán Eric visszatért a rendes kerékvágásba és minden beleéléssel énekelt. A közönséget pásztázta az előbb engem figyelő szempár. Nem igazán értettem, hogy most épp mi is járhat a fejében, de élveztem a pillanatot. Mint minden ez is véges, így hamarosan véget is ért a szám. Elnevette magát, beletúrt a hajába, aztán megköszönte, hogy eljöttek. A rajongók nem akarták elengedni, így előadta egy régebbi számát is búcsúzásnak.
Ismét hátrasiettem a színpad mögé, ahol Edin és Alex éppen kiürítettek egy fél literes vizet. Azonnal gratuláltam nekik, aztán már lépkedett lefelé a lépcsőn Eric is. A rajongók gyűlni kezdtek a kis kerítés körül. Eric ezt látva elhaladt mellettem biccentett egyet, hogy mindjárt jön és egy tollal a kezében aláírásokat kezdett osztogatni. Addig én a táncos barátaimmal beszéltem, mennyire ügyesek voltak.
Már kezdtük magunkat unni, mikor a popsztár visszajött a társaságunkba. Hirtelen nem is tudtam mit mondani neki, mert még mindig nem fogtam fel teljesen a dolgokat. Vártam hátha megszólal.
-          Hogy értékelnéd a műsort és a dalokat? – megszólalt, ennek nagyon örültem és elgondolkoztam, mit is mondjak.
-          Nekem nagyon tetszett, profi, ügyes és tökéletes. Elég tömör voltam? – nevettem el magam, majd a többiek is.
-          Eric mi elmegyünk, mert még össze is kell pakolnunk. – jelentette ki Alex, Edin pedig csak helyeslően rázta a fejét.
-          Persze, mi is megyünk, szerintem. – fordult felém, én pedig csak meredtem rá.
A fiúk elköszöntek és már el is tűntek Tomas autójában. Mi csendben surrantunk ki, hogy ne vegyenek észre a rajongók. Beszálltunk egy taxiba, de eléggé zavartak voltunk, ezt Ericen is láttam. Lassan fürkészni kezdtem, főleg a tegnapi és a mai dolog miatt is. Már nem bírtam tovább, így a szavak kilökődtek belőlem.
-          Nem értem mi volt ez a tegnapi… - rám emelte a tekintetét, én pedig önkéntelenül is zavarba jöttem.
-          Mégis mit? – már tényleg nem tudok kiigazodni a dolgokon, vettem egy nagy lélegzetet.
-          Azt a csókot, nem kellett volna. – halkult el a hangom.
-          Ne haragudj, nem akartalak ezzel megbántani. Ugye nem haragszol? – csillant fel a szeme.
-          Nem haragszom. – véletlen volt, ezért nem haragudhatok – Viszont jobb lenne, ha erről nem beszélnénk.
Lehajtotta a fejét, azután bólintott egy határozottat. Nekem pedig kezdett gyomorgörcsöm lenni, csak tudnám most miért. Mi volt ez az egész? Jaj miért lett ennyire más minden pár nap alatt? Nem akarok senkit elveszteni, akit eddig megismertem. Pislogva meredtem kifelé, aztán visszafordultam Erichez. Bátorítóan rámosolyogtam, aztán közöltem vele egy tényt. Egy elég érdekes tényt.
-          Ugye hoztál esernyőt? Mert esni fog mikor megyünk úgy tűnik. – nézegettem az egyre csak szürkülő eget.
-          Hát nem, de majd megoldjuk. – vigyorogott lazán – Kis időjós.
Elnevettem magam és méregetni kezdtem, félre billentett fejjel. Összehúzta a szemöldökét, kérdő tekintettel nézett a szemembe.
-          Áruld el kinek írtad a dalt, a Marchingot. – láthatóan meglepte a kérdésem, de aztán mintha varázsoltak volna visszatért a jókedve.

/Eric/

Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor rájöttem mit is hallottam és rögtön vigyorogni kezdtem. Ugyanis mikor, Jane azt mondta, hogy jobb lenne nem beszélni a tegnapiról, azt hittem egyáltalán nem akarja és rájött az egészre. Főleg, hogy a dal neki szól. Aztán kémlelve mégiscsak faggatni kezdett a dalról. Szóval nem jött rá a dolgokra, az arckifejezésében pedig zavartságot láttam. Ennek nem azért örülök, mert ennyire gonosz vagyok, hanem mert még maga sem tudja mit érez. Talán lassan ő is kezd rájönni.
-          Úgyis rájössz. Talán nem is a refrén volt a lényegesebb. – elemeztem, mire ő elgondolkozott.
Jobban tetszett volna neki, ha elárulom, de talán jelen esetben nem ez lett volna a legjobb megoldás. Az út további fele azzal telt, hogy Jane csendben gondolkozott, én pedig csendben örültem, kezdek megőrülni.
Érkezésünkre Marie azonnal terített nekünk, hisz ők már ebédeltek. Tipikus anyukaszokás, néha zavarba ejtően figyelmes, de ez még az aranyos kategóriába tartozik. Mindketten leültünk az asztalhoz és próbáltunk minél gyorsabban enni. Legalábbis én, hisz nekem még csomagolnom is kellett. Mindenféle ebéd közbeni téma után, mint például: "Hogy sikerült a mai nap?" "Mikor indultok?" és még ehhez hasonlóak, gyorsan felszaladtam a vendégszobámba. Az ágyon lévő ruhákat, mind beletettem, azaz megpróbáltam beletenni összetűrve. Igazából hamarabb készen lettem, mint ahogy számítottam. Az ablak felé fordultam és én is láttam az egyre csak sötétlő felhőket. Barátságtalan idő jön, még jó, hogy lassan indulunk.

Átsétáltam Jane szobájához, a kopogás után belestem. Ő a hasán feküdt az ágyon a gépe előtt és lóbálta a lábait. Beljebb sétáltam és a képernyőre lestem, ahol egy csomó fényképet töltött fel.
-          Nagyon jók lettek. – nézegettem sorba a kis ikonokat – Ezek itt készültek és a koncerten.
-          Köszönöm. Igen, viszont már Molly képei is megvannak, a tengerparti buliról, amit átküldött üzenetben. Elképzelhető, hogy ezek is mind kikerülnek ide a szobámba. – csillogott végig a szeme, ahogy körbe nézett a szobán.
Leültem az ágy szélére, majd a több mint száz képet kezdtük el vetítésben nézni. Ezzel el is ment fél óra. Rengeteg közös emlék, de egy kép mindközül kiemelkedett, amikor tegnap délután sétálgattunk és megkértünk egy járókelőt, hogy fotózzon le minket, a közösen vett napszemüvegben voltunk. Lassan ideje volt hívni egy taxit, én pedig levittem a csomagokat, Jane-ét is. A lány és szülei éppen búcsúzkodtak, megölelték egymást. Majd Marie és a férje, felém fordultak és tőlem is elköszöntek, valamint még egyszer megköszönték a lehetőséget. Én csak ráztam a fejem, közben fél szemem Brianon volt, aki Jane-t ölelte meg. Mikor befejezték a kisfiú felém fordult, de nagyon meglepett a reakciója, mert megölelt.
-          Köszönöm, hogy segítettél nekem tegnap, még sosem győztem le. – erre mindenki felnevetett, közben viszonoztam az ölelést és halkan, hogy csak ő hallja válaszoltam:
-          Nem, én köszönöm. – vigyorogtam és felegyenesedtem. Ő nem értette mire célzok, de kacsintottam egyet és rájött, hogy valami közös titok.
Beraktam a csomagtartóba a táskákat, beültem hátra a taxiba és már a repülőtér irányába tartottunk. A többiekkel ott fogunk találkozni. Amint begördültünk a parkoló felé, csöpögni kezdett az eső, ennek nem örültem, megvárhatta volna, míg felszállunk. Kiszálltunk, mire a csomagtartóhoz értem ömleni kezdtek a hideg vízcseppek. Éreztem mindegyiket egyesével a hátamon, így iparkodni kezdünk. Átfutottunk az egész parkolón, egyenesen a bejárat felé. Mikor már az automata ajtón beléptünk lelassítottunk és a többieket kerestük. Végül megtaláltuk őket és persze, hogy csak mi voltunk csurom vizesek. Végül mind nevettünk egy egészségeset.
Felültünk a repülőre, ugyan abban a felállásban, ahogy érkeztünk, szóval én Jane mellett foglaltam helyet. Az idő a kedvemet tükrözte, hiszen most kezdtem én is elszomorodni, nem szeretnék még visszamenni, ahol minden teljesen más. Pislogva tettem fel a fülhallgatóm, amit már Jane is megtett a sajátjával. Az út viszonylag hamar elment, a korán kelésem miatt elaludtam. Igazából, csak a landoláskor keltem fel és kicsit el is zsibbadtam. Megtöröltem a szemem, mentem Jane után. Amint kiléptem a lépcsőhöz a szemem elé tárult a ismét Stockholm, itt furcsa mód hét ágra sütött a nap. Kicsit elmosolyodtam, majd mikor leértem a lépcső aljára a kedvem máris átváltott és vártam, hogy itt is zuhogjon. Az aki eddig messze volt, nem érdekelt, most hirtelen itt termett, ez a valaki pedig Colin.

3 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Először is meg kell hogy dicsérjelek mert elég hosszú lett...nem mintha nem olvastam volna még...ugyan is akár órákig olvasnám :D
    Egyet értek Eric-el nem reménytelen az eset mivel ha össze van zavarodva akkor nincs tisztába az érzéseivel vagy is Eric iránt is többet érez mint barátság..vagy is remélem..Bár Jane elég butus,hogy nem jött rá hogy neki írta...de majd rá jön és azt nagyon várom már :DD Brian nem is tudod mekkorát segítettél a popsztárocskánknak...:D Remélem hogy ez a hangulat Svédországba is marad bár kétlem ugyan is ott van COlin..kíváncsi vagyok hogy fog viselkedni Jane vele...ugyan úgy mielőtt el ment vagy megváltozik a történtek miatt ....én az utóbbi felé hajlok biztos lelkiismeret furdalása lesz ez miatt....De most már Jane is elkezdhetne gondolkodni hogy miért is csattanhatott el az a bizonyos csók..:D
    Csak egy dolog...az utolsó mondat fura volt nekem..kicsit olyan értelmetlen vagy nem is tudom..de lehet csak a pihent agyam miatt nem bántásnak szánom :D
    Különben nagyon tetszett és nagyon nagyon várom a kövit :D
    Puszillak

    VálaszTörlés
  2. Sziaa!!! (xD)
    Hát el sem tudom mondani hogy mennyire örültem ennek a fejezetnek. :D
    Brian...hát igen.. VÉGREE!!!!!! nagyon nagy lépést segített előre!!.Remélem mostmár Jane is érez vagy legalábbis kezd érezni valamit Eric iránt.Nekem olyan érdekes hogy Jane-nek még nem tűnt fel hogy miért csinálta Eric de, majd idővel rájön és az remélem nemsokára lesz!! :DD.Na meg persze Colin... Jane-nek biztosan lelkiismeret furdalása van a történtek miatt..Eric biztosan majd kicsordul az örömtől meg remélem ez Colinnak is feltűnik hogy Eric iylen jókedvű..xDD.
    A hosszának is nagyon örültem mert talán ez volt az eddiggi leghosszabb fejezet ezen a blogon.Nagyon szép teljesítmény!!!!:).
    Tetszett az egész ahogyan volt és alig várom már a következőt.
    Ugye nem váratsz meg minket az izgalmas fejezetekkel????? xDD.
    Na mind1 a lényeg az hogy siess vele ha lehet én addig ha az időm is úgy akarja akkor komizok neked!! :D
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. @Dórii: Ez lett az leghosszabb? Fel sem tűnt, hogy annyira hosszú lett, de dicséretet elfogadom..:D
    Igen kicsit kaotikus minden Jane számára, hisz ő nem gondolná, hogy pont Eric szeretett bele.:)Igen Brian sokat lendített, de majd meglátjuk mire volt elég.;) Jane pedig...hát majd meglátod, mire hogy reagál.
    Igen az utolsó mondatot két helyen is sikerült elgépelnem, ezért volt kicsit értelmetlen. Ezért bocsánatot is kérek, de amint szóltál kijavítottam.:)

    @viki: Nagyon örülök, hogy itt vagy és hogy örülsz a résznek.:)
    Dóriinak is írtam pár sorral feljebb, hogy Jane abban a helyzetben szerintem nem gondolta volna, hogy pont Ericnek fog tetszeni.
    Komolyan nem figyeltem a hosszat, de örülök, ha szerintetek hosszú lett.:)
    Igyekszem nem megváratni senkit és a lehető leghamarabb hozni a fejezeteket. Köszönöm, vigyázz mert szavadon foglak.;)

    Köszönöm hogy írtatok! ♥

    VálaszTörlés