2012. március 25., vasárnap

6. fejezet ~ Vizes élmény


 Ne haragudjatok a késésért, de ismételten sok minden összejött az elmúlt napokban. Most viszon itt vagyok a legfrissebb és egyben a következő fejezettel. Remélem tetszeni fog, ezt több féle szemszögből is leírtam.  De nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást kívánok.:)♥


/Eric/
Már egy kis ideje fent voltam, de még csak most néztem az órám felé. Gondoltam nem ártana felkelni, mivel már tizenegy felé járt az idő. Alex is hamarosan megérkezik és addigra el kell készülnöm. Lassan felültem az ágyamban, körbenéztem, Molly már korán elment. Végül felálltam és a fürdő felé battyogtam.
Zuhanyzás közben a holnapi koncerten járt az eszem. Kíváncsi leszek, végül hányan lesznek. Minden profin meg lett szervezve, nem lehet malőr. A koreográfiát is tökéletesítettük tegnap délután.
Mikor végeztem úgy döntöttem megborotválkozom, hogy holnapra maradjon egy kis borostám. Végül felöltöztem.
A gondolataimból a csengő zökkentett ki, biztos voltam hogy ki lehet az, ezért felkaptam a fehér pólómat és ajtót nyitottam.
-          Helo Alex! – köszöntem a táncosomnak és egyben egy nagyon jó barátomnak.
-          Hy Eric. – mosolyodott el az ajtóban álló srác.
-          Na mit is terveztél mára? – érdeklődtem miközben a piros cipőmet vettem fel.
-          Arra gondoltam elmegyünk a parkba, ahol a koncert lesz és körbenézünk, majd elmegyünk iszunk a holnapi sikerre. – vázolta fel a tervét Alex.
-          Oké akkor mehetünk is. – hagytuk el a házat.


/Jane/
A koncert előtti délelőtt tíz órakor Samanta keltett. Arra eszméltem, hogy rángatja a vállam és szólongat.
-          Jane…Jane! Ideje lenne felkelni, nemsoká jön Dani. – mosolygott rám miután kinyitottam a szemem.
-          Jól van. Nyugalom… - néztem mosolyogva Samre aki teljesen fel volt pörögve. Sütött róla hogy várja a találkozást.
Felkeltünk azaz inkább én, mert Sam már készen volt. Lezuhanyoztam, felvettem egy körülbelül térdig érő rövid farmert és egy fehér lezserebb pólót. Végül hullámos hajam hagytam hogy a vállamra omoljon, de hogy ne lógjon a szemembe, a napszemüvegem hajpántnak használtam.
Kopogást hallottunk és Samanta csillogó szemekkel ajtót nyitott.
-          Sziasztok lányok! – hangzott egy kedves hang az ajtó elöl – Szerintem gyertek reggelizni. Kóstoljátok meg a svéd asztalos reggelinket.
-          Szia! Ez nem is rossz ötlet, farkas éhet vagyok. – értett egyet Sam Danival. Én is kinyögtem egy köszönés félét és egyetértően bólogattam.
Mikor bementünk az étkezőbe, megcsapták orrunkat a finom illatok. A reggeliző szinte tele volt, csak egy-két szabad asztal látszott az emberek között. Nagyon elcsodálkoztunk, mikor észrevettük a hatalmas asztalon a rengeteg ételt. Fogtunk egy tálcát, majd szedtünk a tányérunkra. Én a svédeknél igen kedvelt Kanelbullar-t azaz fahéjas csigát fogtam és töltöttem hozzá gyümölcslevet. Végül leültünk az asztalhoz és elfogyasztottuk a reggelinket. 

Mikor befejeztük elindultunk a park felé ahol a koncert lesz. Gyalogoltunk hiszen, mint Daniel mondta nem volt messze.  A már lassan déli napsütésben sétáltunk a főút mentén a járdán.
-          Mindjárt ott vagyunk, mondtam hogy nincs is messze. – vigyorodott el a mellettünk sétáló Dani.
-          Már nem ártana odaérni… - kezdtem kicsit panaszosra venni, mert irtózatosan melegem volt.
-          Végül is igazad van! – nézet rám egyetértve Sam is, majd Danihez fordult és folytatta – Te is jössz holnap koncertre?
-          Hát most nincs jegyem, szóval nem. Viszont elkísérhetlek benneteket ha gondoljátok. – ajánlkozott a srác sármosan nézve ránk.
-          Felőlem nincs akadálya! – csillant fel Sam szeme.
-          Felőlem sincs. – mondtam én is. Időközben megérkeztünk a parkba, ekkor vettem észre hogy ez az a park, amelyik mellett tegnap eljöttünk a taxival.
Beljebb mentünk és megláttunk egy hatalmas színpadot a park közepén a szökőkúttal szemben, amely minden féle irányba köpdöste a vízsugarat. Még nem volt teljesen készen, de ki lehetett venni, hogy profi koncert lesz holnap. Igazából nem voltak sokan a parkban, inkább csak a munkások akik építették a színpadot. Körbesétáltunk, megnéztük körülbelül merre lesz a helyünk, majd úgy döntöttünk a nagy meleg miatt, hogy iszunk valamit.

Beültünk egy közeli kávézóba és rendeltünk. Pár perc és ki is hozták a rendelésünket. Én egy narancslét kértem, Sam és Daniel pedig szőlőlevet ittak. Egy árnyékos helyre ültünk a kávézó jobb szélére. Én ültem a sarokba, Sam és Dani pedig velem szembe. Nem sokkal később a mellettünk lévő asztalhoz is érkezett két magas, fiatal srác. Napszemüveget viseltek, valamint lezser ruhában voltak. Még a ruhán keresztül is látszott, hogy remek kondiban vannak. Első látásra egyforma magasak voltak, a nekem háttal álló srác tartása érdekes volt, olyan mintha táncos lenne. A másik, aki velem szemben állt csak mosolygott, majd leültek.
Mi beszélgettünk tovább, ám amikor ismét szóba került a holnapi koncert a parkban, észrevettem, hogy nagyon felfigyelnek. Nem akartam megemlíteni, mert nem tartottam fontosnak. Végül már nem is figyeltem rájuk, inkább elfoglalt a város felfedezése. Észrevettem a szomszéd kis utcácskában egy szuvenír boltot. Úgy döntöttem, szólok Samnek és veszünk az öcsémnek valamit.
-          Sam odanéz! Ott egy szuvenír bolt. – vigyorodtam el és mutogattam a kis utca felé.
-          Aha, már látom. Menjünk vegyünk valamit az öcsédnek. – mosolyodott el és intett a pincérnek, hogy fizetni akarunk.
-          Van öcséd? – nézett meglepve Dani.
-          Van. 11 éves és megkért, hogy vigyek neki valamit.
-          Aranyos lehetett. Akkor nézzünk neki valamit. – közben megérkezett a pincér – Hagyjátok majd én fizetek.
-          Nem, azt nem hagyhatjuk! – kezdtem erősködni, de leintett.
-          Hagyd, majd meghívtok egy fagyira. – mosolyodott el és vette a pénztárcáját. Rábólintottunk.

Amikor felálltunk, mindannyian betoltuk a székünket. Nekem ki kellett verekednem magam a sarokból, ám közben nem vettem észre, hogy az eddig velem szemben ülő fiú is felállt. Sikerült neki ütköznöm, méghozzá úgy, hogy a víz ami a kezében volt rám ömlött. Hirtelen a hideg víz végig folyt az oldalamon. Nagyon meglepődtem és felé fordultam.
-          Hú de hideg! Miért nem figyelsz? – néztem felháborodva a napszemüveges fiúkra. Miközben minden tekintet rám szegeződött. A két fiú, Samanta és Dani is meglepődött arcot vágott.
-          Ezt én is kérdezhetném tőled. – kezdett bele az eddig velem szemben ülő srác. Végül elmosolyodott és folytatta – Ne haragudj, nekem kellett volna jobban figyelnem, hisz az én kezemben volt innivaló.
-          Igen, ami most a ruhámon landolt, szerencse hogy csak víz. – néztem a ruhámat, de végül én is elmosolyodtam – Egyébként meg semmi baj, előfordul.
-          Velem még nem fordult elő… - mesélte a srác, közben azt vettük észre, hogy mindenki síri csendben áll mögöttünk és a haverja is feláll – Tényleg ne haragudj!
-          Dehogy haragszom! – néztem rá mosolyogva – Na de mi megyünk is.
-          Ő – nyögött ki ennyit, majd láttam, hogy egy picit haboz, majd lassan leveszi a napszemüveget. A másik srác valamin meglepődött, de fogalmam sem volt miért – Rendben. Sziasztok.

Erre láthatóan mindenki ledöbben, én pedig csak álltam ott értetlenül. Fogalmam sem volt, hirtelen mi történt Sammel vagy Daniellel. Mindenki az előttem lévő srácra bámult. Végül csak ezt hallottam magam mögül:
-          Azta…ezt..ezt nem hiszem el… Te komolyan Eric Saade vagy, vagy csak álmodom? – dadogta Samanta hitetlenkedve. Én közben elcsodálkoztam, ő lenne Eric? A mellette lévő srác még mindig csodálkozva nézett hol rám hol pedig a velem szemben álló személyre, hogy barátja felfedte előttünk kilétét.
-          Én vagyok…még egyszer sajnálom. – nézett Samre, hogy válaszoljon. Aztán rám, de valószínű észrevette az értetlen tekintetem.
-          Hát…mondtam, semmi baj. – fogalmam sem volt, mit is mondjak. Nem beszéltem még hírességgel. Erre felém fordult a másik személy.
-          Most komolyan nem ismered fel? – nézett rám meglepetten. A velem lévő két ember pedig már a szívroham határán volt.
-          Most hallottam a nevét. Eric Saade. Miért kellene felismernem? – néztem csodálkozva…Miért ismerjek fel egy idegent? Az egy dolog hogy énekes, de nem is hallottam még énekelni.
-          Alex, hagyd, nem ismer és ez így van rendjén. – nézett egyetértőn rám, nem várt el semmit. Ez nagyon kedves gesztus volt felőle. Teljesen eloszlatta azt a benyomást, hogy ő a nagy sztár és ezért mindenki imádja őt. Ezzel kíváncsivá tett.
-          Azért jöttem, hogy most megismerjelek, ám ezzel a találkozóval kíváncsivá tettél. – néztem, mint már kiderült Ericre. Úgy látszott én is kíváncsivá tettem.
-          Tudod mit? – nézett rám elmélyülve és a mögöttem álló barátaimra – Sétálunk egyet és akkor megismerhetsz…Mit szólsz hozzá?

Mikor ezt a kérdést feltette, nem tudtam mit is válaszoljak. Nekem végül is mindegy lett volna mi lesz, de Sam és Daniel szereti. Ez egy remek ötlet lett, hogy megismerhessék, na meg persze akkor már én is. Végül csak ezt mondtam:
-          Hát jó. – elmosolyodtam, majd hátrafordultam és barátaim csillogó tekintetével találtam szembe magam.
-          Rendben. Mit akartok csinálni? – nézet Eric is maga mögé a barátjára Alexra és végül egy helyeslő bólintás után ránk.
-          Jane öccsének veszünk szuvenírt. – nyögte ki Samanta aki már alig bírt magával.
Látszott hogy az érdeklődése még nagyobb lesz, majd nagy mosolyt vet.
-          Azt már tudjuk, hogy én ki vagyok, de őt nem ismeritek. Ő itt az egyik legjobb barátom és egyben táncosom, Alex. És ti kik vagytok? – mutatta be nekünk a másik személyt és egyben kíváncsiskodott rólunk. Én mikor meghallottam, hogy táncos, rögtön nagy vigyor lett úrrá a képemen.
-          Tudtam én hogy táncos, már messziről látszik a tartásán! – elemeztem Alexet – Egyébként Jane Sparks vagyok Londonból.
-          Én Samanta Barton, szintén Londonból – vigyorodott el és kezet fogott mindkettőjükkel, mint az imént én is.
-          Helo, én Daniel Simpson vagyok, itt lakom én is. – jelent meg elégedett mosoly a száján, büszke volt, hogy ő Stockholmi.
-          Hát akkor sziasztok. Jane – hallottam szájából a nevem, hírtelem meglepődtem, hogy a nevemen szólít, ugyanakkor örültem is neki – az imént azt mondtad, látszik Alexen, hogy táncos. Ezt honnan tudod?
-          Hát ha az ember kiskora óta táncol megismeri a táncosokat. – mondtam büszkén.
-          Te is táncos vagy? – kérdezte szinte egyszerre a két srác. Közben lassan elindultunk az utca felé.
-          Nem csak én, hanem Sam is. – mondtam még büszkébben, hogy barátnőm is az.

/Samanta szemszögéből a találkozás/
Ültünk a kávézóban, mikor két fiú ült le a mellettünk lévő asztalhoz. Nagyon ismerős vonásaik voltak, amiket ki tudtam venni a napszemüveg mögül. Viszont sehogy sem jutott eszembe, vajon honnan olyan ismerős.
Mikor Jane meglátta a szemben lévő utcában a szuvenír boltot, azon gondolkoztam, mit is vegyünk az öccsének. Majd erre kaptam fel a fejem:
-          Van öcséd? – lepődött meg Dani, én pedig elmosolyodtam.
-          Van. 11 éves és megkért, hogy vigyek neki valamit. – újságolta Jane, aki kicsit meglepődött.
-          Aranyos lehetett. Akkor nézzünk neki valamit. – kezdte kedvesen, majd elmosolyodtam. Olyan kedvesen nézett, hogy nem tudtam nem őt nézni. Közben a pincér odajött és én még csak észre sem vettem. – Hagyjátok majd én fizetek.
-          Nem, azt nem hagyhatjuk! – szállt vitába a barátnőm. De Daniel megegyezett velünk, így elővette a pénztárcáját.

Majd felálltunk az asztaltól és indultunk volna az említett bolt felé, de akkor csak ennyit hallottam a hátam mögül:
-          Hú de hideg! Miért nem figyelsz? – erre hátra fordultam, majd megláttam Jane-t vizesen. Mellette a mellénk leült egyik srácot.
Egy kisebb vitát láttam kialakulni, így inkább mi Danival nem szólaltunk meg. Végül meglepetten vettem észre, hogy Jane nem haragszik az idegenre. Láttam, hogy barátnőm próbál elköszönni:
-          Na de mi megyünk is. – erre felnéztem.
-          Ő – kezdte a srác, majd lassan lehúzta a napszemüvegét – Rendben. Sziasztok.
Nekem itt esett le az állam, levegőt nem bírtam venni, nemhogy beszélni. Mellettem álló Daniel is leblokkolt, Jane pedig láthatóan teljesen nyugodt volt. Muszáj volt erőt vennem magamon és megszólalnom.
-          Aszta…ezt..ezt nem hiszem el… Te komolyan Eric Saade vagy, vagy csak álmodom? – dadogtam szinte levegő nélkül.
-          Én vagyok…még egyszer sajnálom. – nézett rám. El sem hiszem, rám nézett!
-          Hát…mondtam, semmi baj. – ismételte Jane. Én pedig teljesen el voltam bűvölve, hogy ekkora szerencsém van.
-          Most komolyan nem ismered fel? – nézett Janere Alex, Eric táncosa. A koncertvideóin láttam már a színpadon.
-          Most hallottam a nevét. Eric Saade. Miért kellene felismernem? – nézett csodálkozva.
-          Alex, hagyd, nem ismer és ez így van rendjén. – mosolyodott el egyetértően Eric a barátjára. Láthatóan ezzel felkeltette Jane figyelmét.
-          Azért jöttem, hogy most megismerjelek, ám ezzel a találkozóval kíváncsivá tettél. – Amit gondoltam ki is derült.
-          Tudod mit? – nézett ránk – Sétálunk egyet és akkor megismerhetsz…Mit szólsz hozzá?
Legjobb barátnőm beleegyezett és ezzel fenomenálisan boldoggá tett. Kicsit megismerkedtünk aztán elindultunk a kávézó elöl a kis ajándékbolt felé.

2 megjegyzés:

  1. Sziaa!

    -Hát mit is írjak :DD Szerintem nagyon jóra sikeredett:)) Nekem nagyon tetszett várom a folytatást:)
    Csóók

    VálaszTörlés